Dicsérhettek személyesen is – ha van pénzetek hozzá….

Megdöbbenéssel hallottam néhány nappal ezelőtt, hogy napjaink egyik legismertebb költője csak anyagi ellenszolgáltatás ellenében lett volna hajlandó megjelenni a nevével fémjelzett szavalási versenyen…. A versenyt néhány lelkes pedagógus szervezi egy szórványközösségben, immár sokadik alkalommal. Nemrég úgy gondolták, meghívják a költőt is…. Meg is hívták, és ő szívesen el is ment volna - napidíj fejében…..
Na most: én megértem, hogy valaki foglalt, vagy annyira híres, hogy sok helyre meghívják, és egy idő után már fárasztóvá válnak ezek a megjelenések, fellépések… De egy olyan jelenlétért pénzt kérni, amelyen tulajdonképpen élete munkáját dicsőítik, ízléstelen. Kíváncsi lennék, hogy amikor ugyanennek a költőnek magasrendű díjakat adnak, amelyek nem járnak pénzjutalommal, ugyancsak pénzért hajlandó-e megjelenni az átadáson? 
Természetesen nem von ez le semmit a költői értékből, de az emberiből… hm… Ilyen esetekben, ha valaki nem szeretnél megjelenni, mert – hírnevének köszönhetően – már fárasztó a sok meghívás, talán helyénvalóbb lenne egyszerűen visszautasítani néhányat. 

Egyetemi jegyzetek írásáról

Az informatizálódás egyik hasznos mellékterméke, hogy napjainkban könnyen hozzá lehet jutni minden olyan információhoz, amely egy szakterület - elméleti szintű - elsajátításához szükséges. Milyen hatással van ez az oktatásra, és ezen belül a felsőoktatásra? Abban a korban, amikor a hallgatók pillanatok alatt szakszerű leírásokat tudnak találni bármilyen témakörrel kapcsolatban, van-e értelme például egyetemi jegyzetet írni? 

Véleményem szerint az egyetemi jegyzet írása több szempontból is indokolt. Először is - eltekintve attól, hogy ez egy vitatott kérdés - a felsőoktatásban egy szakterület oktatása során igen nagy mértékben érvényesülhet a tanár szemléletmódja. Nincs központilag meghatározott tanterv, még kerettanterv sem. A szabályozottság kimerül abban, hogy az intézmények akkreditálása, vagy a meghatározott időközönként kötelező újra-akkreditálása során egy bizottság ellenőrzi az oktatott tantárgyak adatlapjait, amely órákra lebontva tartalmazza, hogy mit oktat az illető, és milyen szakirodalmat tesz kötelezővé a diákok számára. Szabályozó jelleggel bír az is, hogy tulajdonképpen minden felsőoktatási intézmény szinte kötelezővé teszi oktatói számára, hogy jegyzeteket írjanak (hogy ez mennyire valósul meg a gyakorlatban, most nem lényeges), és ezeket a jegyzeteket kiadás előtt általában egy belső, tanszéki bizottság értékeli, majd legalább két szaktekintély szakmailag véleményezi (lektorálja), és csak ezek után - általában kari, vagy szenátusi döntéssel - kerülhet közlésre. A formai szabályozás tehát többé-kevésbé adott a szakmai színvonal biztosításához. Mindez azonban nem feltétlenül szól a tananyag tartalmáról. Egy fél éves tantárgy keretében például az előadó szabadon eldöntheti, kitér-e az adott szakterület történetének ismertetésére, vagy kutatásának módszertanával kapcsolatos kérdésekre. 

Az első érvem ellen - miszerint azért indokolt az egyetemi jegyzet írása, mert így az oktató (a szabályozottság ellenére) érvényesítheti saját szemléletmódját, prioritásait egy oktatási segédanyag formájában - természetszerűen felhozható az a kifogás, miszerint mindez úgy is megvalósítható, hogy az oktató megadja a témaköröket (lehetőleg minél részletesebb témalebontásokkal), majd az egyes témakörök elsajátításához kötelezően elolvasandó szakirodalmat - könyvfejezetek, internetes honlapok, vagy áttekintő szakirodalmi cikkek formájában. Így is elérhető az, hogy azokat a részeket, példákat mutassuk be, amelyeket fontosnak tartunk. 

Ez igaz, viszont ez esetben az oktató elmulasztja kihasználni a jegyzetírás másik nagy előnyét: a téma bemutatásának módjával jelentős módon meg tudja határozni azt, hogy az olvasók mennyire értik, és főleg mennyire kedvelik meg az adott szakterületet. Ez tulajdonképpen a legnagyobb kihívás minden tudományos ismeretterjesztő mű, vagy egyetemi jegyzet írásakor. Ez az a terület, amelyre nem lehet eleget készülni, vagy tökéletesen megvalósítani - viszont törekedni kell rá. 

Paradox módon, ennek megfelelően az információs társadalom által nyújtott ugyanazon előnyök (könnyen módosítható elektronikus közlemények gyors terjesztési lehetősége, stb.), amelyek - amint említettem - bizonyos szempontból akár szükségtelenné is tehetnék az egyetemi jegyzetek írását, még inkább indokolttá teszik megírásukat. Egy könyv - az emberi alkotások többségéhez hasonlóan - sosem tekinthető befejezettnek. A szerző ahányszor elolvassa, annyiszor talál hozzáfűznivalót, megváltoztatna egy-egy szót, kifejezést, hogy expresszívebbé, érthetőbbé tegye mondanivalóját. 
Az elektronikus formátumú könyvek korszakában ez pedig nagyon egyszerűen megvalósítható. Ha egyetemi jegyzetet írunk, nagyon könnyen aktualizálhatjuk azt, ezáltal egyre inkább érhetővé és élvezhetőbbé téve az adott szakterület bemutatását. Tehát véleményem szerint egy súlypont eltolódásról van szó: az egyetemi jegyzetek egyre inkább veszítenek az információ-közlő értékükből (a bennük megtalálható információk könnyen megtalálhatók más forrásokból), viszont - a szerző hozzáállásának függvényében - nyerhetnek az olvashatóság, érthetőség terén. És mi másért írnánk ismeretterjesztő könyveket?